
Az alapító: Imi Lichtenfeld
Imi Lichtenfeld (héberül: Imi Sde-Or) 1910-ben született Budapesten, később Pozsonyban nőtt fel. Imi fejlődésére nagy hatással volt édesapja, Samuel Lichtenfeld, aki 13 éves korától egy vándorcirkuszban birkózott és mutatott be súlyemelő gyakorlatokat. 20 évvel később Samuel belépett a szlovák rendőrségbe, ahol egészen a főfelügyelői rangig emelkedett. Ebben a pozícióban saját beosztottjait oktatta az önvédelemre, arra, hogy miként védjék ki az erőszakos támadásokat, és ezt a készséget később átadta a fiának is. Miután több sportágban is kipróbálta magát a 19 éves, tehetséges Imi 1929-ben nemzetközi bajnokságokat nyert tornában, birkózásban, és bokszban. 1939-ig tagja volt a szlovák birkózó válogatottnak, és Európa egyik legjobb birkózójaként tartották számon a súlycsoportjában.
A harmincas évek közepén a politikai környezet nagyon megváltozott Európában, felerősödtek a nemzetszocialista, fasiszta, és antiszemita mozgalmak. Imi nemhivatalos vezetője lett zsidó fiatalok egy kis csoportjának, akiknek csaknem mindegyike rendelkezett bokszolói, birkózói, és/vagy súlyemelési háttérrel, és akik meg akarták védeni a pozsonyi zsidónegyedet az antiszemita bandáktól. Imi és barátai 4 éven keresztül számtalan verekedésben, erőszakos összetűzésben vettek részt az antiszemita fiatalok ellen. Ezek az utcai harcok vetették el később a krav maga magvait.
A menekülés és a krav maga rendszer kialakítása
Azt követően, hogy megerősödött a náci uralom Európában, Imi 1940-ben Palesztinába (a későbbi Izraelbe) menekült. Ide vezető útja egyébként csaknem két évig tartott. Ezalatt sajnos súlyos fertőzést kapott el, amelyet miután kihevert csatlakozott a Cseh Légióhoz, ami a brit hadsereg parancsnoksága alatt harcolt a II. világháborúban. Imi ezután engedélyt kért, hogy beléphessen Palesztinába, amit meg is kapott. Barátai segítségével csatlakozott a Hagana ellenállási mozgalomhoz, akik később bemutatták Yitzhak Sadeh tábornoknak, a Hagana fejének, aki – mivel Iminek gyakorlata volt a pusztakezes küzdelemben – megbízta azzal, hogy erre képezze ki csapata tagjait a közelharcra. Imi a Hagana és a Palmach (a Hagana csapásmérő egysége és az izraeli védelmi erők speciális egységének előfutára) számos egységét kiképezte, beleértve a Palyam tengerész kommandót, illetve rendőrtisztek csoportjait is.
Izrael állam 1948-as létrejöttével megalakult az Izraeli Honvédelem. Imi lett a fizikai fitness és a krav maga vezető instruktora a Harci Fitness iskolában. A krav maga jelentése: közelharc. Körülbelül húsz esztendőn keresztül szolgált az izraeli honvédelemnél (és az ellenállásban), ez idő alatt finomította a rendszere módszereit, technikáit. Imi személyesen képezte ki az izraeli speciális alakulatok legjobb harcosait, és több nemzedékét a krav maga instruktoroknak, amivel elnyerte Izrael legfőbb katonai parancsnokainak az elismerését is.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy Imi módszerének meg kellett felelnie az izraeli honvédelem legkülönfélébb elvárásainak. Vagyis rendszerének könnyen elsajátíthatónak és bármilyen helyzetben alkalmazhatónak kellett lennie, hogy egy harcos, legyen az irodai tisztviselő vagy éppen egy elit kommandó tagja, a lehető legrövidebb kiképzés alatt képes legyen elsajátítani a kívánt harci készséget. Az is fontos volt továbbá, hogy a katona harci készségének szintjét minimális gyakorlással folyamatosan szinten lehessen tartani. De az még ennél is fontosabb, hogy az Imi által kifejlesztett önvédelmi és harci technikákat a lehető legkritikusabb körülmények között is alkalmazni lehessen.
A krav maga beférkőzik a civil szférába mind utcai önvédelmi rendszer
Miután visszavonult az aktív katonai szolgálatból, Imi elkezdte civil célokra módosítani a krav magát, és terjeszteni azt a világ más részein is. Eyal Yanilovnak, Imi jobbkezének a segítségével a Krav Maga a világ összes földrészén ismert lett, fejlődött és megerősödött.
Imi eleinte katonai ingben és rövidnadrágban kezdett el tanítani, továbbvíve a militarista hangulatot a civil edzésekbe is. Később, még a nagyon korai szakaszban beletanult a harcművészetek világába, és áttért a dzsúdó öltözetre és övre. Fogta az abban az időben rendelkezésére álló krav maga anyagot, legjobb belátása szerint szintekre osztotta, és a szinteket hozzárendelte a különböző színű övekhez. Az első időszakban a tananyag meglehetősen szűkre szabott volt, elsősorban azokat a katonai és rendőri technikákat foglalta magában, amelyekre a 60-as évek közepének Izraeljében szükség volt. Később Eyal és mások elvetették a dzsúdó öltözéket és az övet, és másképpen osztották fel a tananyagot.
Eyal a 80-as évek elején lett Imi jobbkeze. Helyettesítette a magas szintű instruktor képzésben, amikor Imi már nem tudott tanítani, és azzal a feladattal bízták meg, hogy írja meg a hivatalos krav maga kézikönyvet, amit 1984-ben kezdett el. A 80-as évek közepétől Eyal különböző katonai egységeket tanított, illetve civil csoportokkal is együtt dolgozott, ennek köszönhetően módosítania kellett a krav maga rendszerét, hogy az jobban megfeleljen a modern idők követelményeinek. 1987-ben Imi kinevezte Eyalt a krav maga profi közösség fejének, vagyis a krav maga vezető instruktorának. Ebben a pozícióban Eyal feladata az lett, hogy módosítsa a technikát, a tananyagot, és hogy szilárd rendszerré fejlessze ki a krav magát. A korai 80-as évektől a korai 90-es évekig Eyal – Imi felügyelete alatt – már ezt az új tananyagot oktatta (ma 5-ös, profi szintig, ami az 5 danos fekete övnek felel meg) a korábbi, magas szintű instruktoroknak.
A krav maga alapelvei
A krav maga alapelveit az alábbi 7 pontban fogalmazták meg:
- a technikáknak természetes reakciókon kell alapulniuk
- mindig az elsődleges problémát kell megoldani – pl. egy hátulról érkező légfolytásnál a fő probléma a gége leszorítása, ami miatt nem kapunk levegőt. Ez az elsődleges probléma, amit minél előbb meg kell szüntetni.
- törekedni kell a szimultán védekezésre és visszatámadásra
- inkább oldjunk meg 1 technikával 5 problémát, mint 5 technikával 1 problémát – tehát hangsúly a hatékonyságon!
- a technikák végrehajtása, alkalmazása ne követeljen speciális fizikai kiképzést, vagy -testalkatot
- a technikáknak kiszolgáltatott helyzetekben is működniük kell
- az edzések során törekedni kell a valóság minél pontosabb szimulálására, azaz mesterséges stresszhelyzetekben is gyakorolni kell a technikákat
Ezeket a mesterséges stresszhelyzeteket fizikai lefárasztással, körbepörgetéssel, nehéz látási viszonyokkal, hangzavarban, stroboszkóppal stb szokás létrehozni.
A krav maga katonai filozófiája: “maximális veszteség az ellenségnek, minimális veszteség magunknak”. A civil, utcai önvédelmi formájában ez arra módosult, hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy túléljük a támadást, azaz hogy minél nagyobb veszteséget okozzunk a támadónknak. Hangsúlyozandó: nem az a lényeg, hogy szétverjük a támadónkat, hanem hogy minél előbb elmeneküljünk a helyszínről és biztonságban hazaérjünk!